Családbarát-munkahely Tanúsító Védjegy

2020. január 2-tól a Kemence Hagyományőrző Gasztro-kulturális és Közösségfejlesztő Egyesület megkapta a Családbarát Hely Védjegy Bronz fokozatát, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma alapított.


 Büszkén viseljük ezt a Védjegyet is, hiszen tevékenységünk során szem előtt tartjuk azt, hogy kollégáink munkáját, a család és munka közötti egyensúly megteremtése fényében alakítjuk ki, amellyel a hatékonyságot és az eredményességet is elérjük.

Akkreditált rehabilitációs foglalkoztató

Megváltozott munkaképességű
kollégákkal dolgozunk.

Felnőttképző Intézmény


Egyesületünk 2021. márciusától felnőttképző hellyé vált saját képzési palettával rendelkezik

Társadalmilag felelős szervezet

Az értékteremtő foglalkoztatás, a for-profit szervezetekkel kötött együttműködések alapján sikeresek. Tudásunkat mentorálásokkal adjuk tovább, stratégiákat dolgozunk ki vállalatok számára.

Védett foglalkoztató

A Kbt. 33. § (1) bekezdése alapján ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban való részvétel jogát fenntarthatja védett munkahelynek minősülő szervezeteknek. Ezeken az eljárásokon így csak olyan gazdasági szereplők vehetnek részt, melyek védett munkahelynek minősülnek, ezáltal elősegítve, hogy a megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató szervezetek hatékonyabb módon hozzáférjenek a közbeszerzési szerződésekhez.

    Szociális Farm Tanúsító Védjegy

    2020-ban nyert Országos Közfoglalkoztatási Minta Program keretében létrehoztunk egy fácán voliert, ahol éves szinten 300 állatot nevelünk fel, melyet közvetlenül értékesítünk.